Video

 

Az ügyről

Nagy úr kampányeszközei változatosak voltak: szórólapokat, plakátokat nyomtatott, sokszorozta a “No Vona, no cry” szlogent, amit néhány gyöngyösi járdára is felfújt festékszóróval.  Nagy urat rongálással vádolták. A tárgyaláson az ügyészség úgy érvelt, hogy Nagy úr rongálása csak a járdaszakaszok és csatornafedelek cseréjével orvosolható, holott a feliratok addigra már jelentősen megkoptak, és hígítóval néhány mozdulattal eltávolíthatóak voltak.

A TASZ szerepe

Nagy Róbert a politikai véleményét fejezte ki a választási kampányidőszakban, amikor az egyébként is erősen védett közéleti vita még kevésbé korlátozható. A választópolgárok nemcsak külső szemlélőként figyelhetik a politikai versenytársak kampányát, hanem egy demokráciában ők maguk is részt vesznek benne, ha akarnak. A TASZ jogásza elsősorban azzal érvelt, hogy bár a konkrét ügyben megvalósult a rongálás magatartása, de hiányzott a büntetőjogban alapvető fontosságú tényállási elem, a társadalomra veszélyesség.

A döntés

Végül a bíróság nem a szólásszabadság érvekre tekintettel, de felmentette ügyfelünket. Nagy úr megpróbáltatásai azonban nem értek véget, politikai szórólapjai miatt rágalmazás ellene a vád, így a TASZ jogászai rövidesen ismét Gyöngyösre látogatnak.

Mit tehetsz Te?